Eltűntem mostanában… mesélem is az okát.
Említettem nektek, hogy kismama vagyok, és már alig várom a lányom érkezését,
hogy végre a kezeimben tartva mondhassam el neki, mennyire vártam már és milyen
jó, hogy láthatom végre és két szemébe nézhetek.
Hát igen közelget a vége szeptember 11-re voltunk kiírva, de ő nem várt addig,
érdekelte ez a fránya világ és úgy döntött augusztus 27-én, hogy neki ugyan ne
mondja meg senki mikor kéne kibújni.
Hajnalban arra ébredtem, hogy be van keményedve a hasam, gondoltam semmi gond,
úgy is ma van jelenésünk fájás vizsgálaton, majd megemlítem a dokinak, nagy
nyugalommal feküdtem vissza aludni. 5 kor aztán már görcsölni is kezdtem,
persze semmi rendszer a fájások közt, gondoltam bizonyára jósló fájások
lesznek. Megjegyezném első baba… szóval csak a könyvekből táplálkoztam, mit és
hogy kéne érezni. Természetesen teljesen egyedül voltam itthon… Beszélhettem én
a férjemnek, hogy hamarosan szülünk, én érzem… Természetesen ő külföldön dolgozott.
Na de a lényeg: röpke 1 órás vajúdás után mikor már 10percesekre rendeződtek a
fájások, telefonáltam a férjemnek, hogy itt az idő induljon, ma meglesz a
lányunk. Erre ő visszakérdezett:„biztos vagy benne? „ Hát igen az ember lánya
azért csak tudja, mit érez…
Következő telefonnal értesítettem a sógornőmet, hogy jöjjön értem mehetünk a kórházba…
Olyan fél 7 körül értünk be, az orvosom is akkor érkezett, azonnal ki is írta a
műtétet 8-ra, ugyanis az én babám nem fordult le.
Az altatásból felébredve aztán hatalmas meglepetés ért, sógornőm állt mellettem
és beszélt hozzám, ám én az altatótól csak részleteket hallottam meg, „de fiú”
hangzott a részlet.
Azt sem tudtam hol vagyok, minden homályos… 100% volt, hogy kislány… Nem is
nagyon válogattunk fiú neveket… biztos jól hallottam?
Kicsit később jöttek a csecsemősök is, „mi legyen a pici neve?” Azt sem tudom,
hol vagyok… Benyögöm, akkor legyen Róbert… gondoltam Károly Róbert, milyen poén
már, de nem engedték… közölték, megvárjuk apukát, majd ő kitalálja a nevet.
Apuka fél órán belül érkezett meg, addig az én szélhámos fiam név nélkül
tengette élete első pár óráját, de hát, ha nem ver át minket… Mivel műtöttek be
engedték hozzám, gyors kikérdezett majd megbeszéltük a kis ember nevét: Roland
lett.
Hát így alakult a mi kis manónk átverése, nem tudom később mi lesz, ha már így
kezdi az életét.
Amúgy nagyon jó gyerek, szóval remélhetően lesz időm az ékszerekre is.
Pár képpel búcsúzom mára és remélhetőleg hamarosan jelentkezem ismét az
ékszerekkel.
Puszi nektek
